Tódor

Tódor vagyok és nincs okom panaszra. Mindenki imád, és bármit megengedhetek magamnak. Másfél éve kerültem a gazdihoz, és gyakorlatilag az első perctől kezdve úgy csavarom őt a mancsom köré, ahogy kedvem szottyan. Van egy idősebb barátnőm is ott, ahol lakom, a kertben. Emmának hívják, ő is labrador, mint én, csak fekete. A mi életünk Emmával tényleg csak móka és kacagás, gödörásás, fogócskázás, és kerítésnél simogatás után ácsingózás. Kedves vagyok, és jólnevelt, ha kedvem van hozzá. Csak akkor csinálom meg azt, amire kérnek, ha már látom, hogy tényleg nem feszíthetem tovább a húrt. Jutalomfalat ellenében természetesen sok mindenre hajlandó vagyok.

Már tudok ugatni. Ez nagy dolog, amit onnan gondolok, hogy a gazdi tapsolt örömében, amikor először hallotta a hangom. Fél éves is elmúltam, mire először hallattam a hangom. Kicsit rekedt, nem olyan öblös, mint egy nagykutyának, de hát én még csak most kamaszodom. Ha nagy leszek, vadászkutya leszek. Ezt tervezem.

Ha a gazdi elcsigázva hazajön, vagy két e-mail megírása között kijön hozzánk a kertbe játszani, nekem csak annyi a célom, hogy felvidítsam. Tudom, hogy szerinte a legjobb ajándék a kiskutya. Én is egy ajándék vagyok. A nevem azt jelenti, Isten ajándéka. Úgyhogy ennek megfelelően fog tőlem mindenki, mindig sok-sok szeretetet kapni. Boldog kutyus, boldog gazdi, boldog ügyfelek, boldog fogyasztók. A kommunikáció arról szól, hogy hatunk egymásra. Ha a dolog mindig tőlem indulhatna, egy hét alatt lenne világbéke. Ez esetben lehet, hogy nem is akarok vadászkutya lenni…