Karanténmesék és karanténklip / Ezen a héten Csukás István-mesékkel emlékezik a Tintanyúl zenekar névadójára Farkasházi Réka



Dátum: 2020. 03. 31.

„Az úgy volt, hogy a bezártság első szombatján arra ébredtem, hogy nem szeretnék tétlenül ülni. És végiggondoltam, mit tehetnék, majd arra jutottam, hogy ahogy a zenekarommal együtt a családok életét igyekszünk felvidítani, így az a legtöbb, amit tehetek, hogy délutánonként mesélek a gyerekeknek” – mondja Farkasházi Réka, aki hetek óta szintén önkéntes karanténban tölti családjával együtt a napokat.

Rékának pár hónapja jelent meg Életmesék című kötete, amelynek meséit ő maga jegyzi, így elsőként ezeket olvasta fel a Farkasházi Réka és a Tintanyúl Facebook-oldalon. Az online meseolvasásnak hamar híre ment, már az első napi mesét több mint 50 000-en nézték, nem csupán Magyarországról, hanem Szlovákiából, Romániából, Dániából, Franciaországból, Ausztriából, Németországból, Angliából, Hollandiából, Belgiumból és az Egyesült Államokból is. Azóta is fix programpont sokaknak, hogy a színésznő minden nap 16.30-kor kamera elé ül és olvas.

„Bár egyáltalán nem unatkozom otthon, hiszen a három gyerekem és a háztartás mindig ad elég feladatot, nekem is nagyon jól esnek ezek a délutánok, rendszert adnak a naphoz. Szépen felöltözöm, kisminkelem magam, pedig csak az íróasztalomhoz ülök le, de ugyanúgy megtisztelem a közönséget, mintha színpadon állnék” – meséli mosolyogva Réka. – „Először csak meséltem, de egyre többen kérték, hogy kicsit énekeljek is, így ezt is próbálgatjuk. Volt már, hogy online kapcsoltam a zenekar egyik tagját, de a technika olykor megtréfált bennünket, így inkább a zenei kíséretnél váltottunk felvételre, de több ízben énekeltem már együtt élőben a nagyobbik lányommal, sőt egyszer még a 22 hónapos kislányom is becsatlakozott a dalba. Aztán gondoltunk egy merészet, és elkészült az első karanténklipünk is, amelyben bár távol egymástól, de mégis együtt zenélhettünk, dobfelszerelés híján Jávor például mindenféle furfangos eszközzel és módon!”

https://bit.ly/2QZEgFL

Réka és zenésztársai (Csiszár Ferenc, Delov Jávor, Kálmán Tamás, Studniczky László) számára hatalmas öröm, hogy az Életmeséket, amely nemcsak könyv, hanem mellékletként 13 remek dalt tartalmazó CD is, ismét jelölték a Fonogram-díjra.

„Kétszer már elnyertük az év legjobb hazai gyermekalbuma címet, nyilván nagyon boldogok lennénk most is, ha sikerülne. De olyan kitűnő társaságban vagyunk, hogy igazából mindenki megérdemli, úgyhogy akkor sem leszünk szomorúak, ha esetleg idén nem mi nyerjük. A mi igazi elismerésünk a közönség szeretete, amely most is rengeteg örömet ad: temérdek kedves üzenetet, rajzot, fotót kapunk. Nagyon fontosnak tartom, hogy tartsuk a kapcsolatot is, addig is, amíg be tudjuk pótolni a tavaszi turné elmaradt koncertjeit” – mondja Farkasházi Réka.

Az Életmesék történeteinek végére érve Réka úgy döntött, hogy ezen a héten Csukás Istvánra emlékezik, naponta olvas fel a nemrég elhunyt szerző legendás meséi közül.

„Talán nem mindenki tudja, hogy nemcsak a nevünket köszönhetjük a Bátor Tintanyúl mesének, hanem az egyik legismertebb dalunk, a Tintanyúl-induló dalszövegét Csukás Istvánnak, aki pár évvel ezelőtt igent mondott a kérésemre, és egyszercsak telefonon bediktálta nekem a sorokat. Amikor énekelni fogjuk ezt a dalt, mindig rá emlékezünk majd, és ezenkívül is szeretném az emlékét méltóképpen őrizni, minden módon, ahogy csak tudom. Ezzel minden mai és valaha volt gyerek nevében tartozunk neki.”

A karanténmesék tehát folytatódnak a Farkasházi Réka és a Tintanyúl FB-csoportban, a leglelkesebb rajongók számára zárt csoportban további érdekességeket is rendszeresen megoszt Réka és a zenekar. Az Életmesék és a többi Tintanyúl-kiadvány pedig akár még Húsvétra is beszerezhető itt: https://www.iranyasuli.hu/tintanyul-shop-181