Hello Buda! A Stand25 megérkezett.



Dátum: 2019. 11. 19.

Széll Tamásék bisztró stílusú étterme, a Stand25 megnyitott új, budai helyszínén és várja vendégeit. A gulyás és a rakottkrumpli után a halászlé, a beregi bébi töltött csirke és a palacsinta lehet az új kedvenc.

Budán kevés az olyan hely, ahol minőségi, magyar alapanyagokból, hagyományos magyar ételeket magas színvonalon készítenek el, mindezt pedig egy elérhető, jó árfekvésben. A Stand25 csapata, Széll Tamás, Szulló Szabina, Hamvas Zoltán és Csahók Ibolya azt ígérik, ezt az űrt is hivatott betölteni az új, budai helyszínen megnyíló éttermük sétatávolságban a Váralagúttól.

„Végre lehet nálunk stabilan vacsorázni. Ezt már nagyon vártuk.” – mesél Hamvas Zoltán, a Stand 25 egyik tulajdonosa az újdonságokról. „A magasabb komfortfokozat nagyon fontos volt számunkra, a piaci körülményeket mostanra már kinőtte a Stand25 is.”

„Egy korábban is étteremként üzemelő helyiséget alakítottunk át. A térnek jó adottságai voltak, mi még azt szerettük volna elérni az átalakításkor, hogy lehetőségünk legyen nagyobb asztaltársaságok, csoportok számára is szeparált kiszolgálást lehetővé tenni. Tíz és hatvan fő között tudjuk vállalni a fogadásukat. Év végén valószínűleg egy-egy cég karácsonyi ebédje, vacsorája is megtalál bennünket. Öröm, hogy a tér alkalmas rá, hogy befogadhatjuk őket.” – mondja az étteremvezető, Csahók Ibolya.

Klasszikus és új kedvencek a menün, valamint állandóan változó táblás kínálat

Miután esténként is nyitva lesznek, sőt a vendégtér nagysága is nőtt, a Stand25 megduplázta a kínálatot is mind az ételeket, mind az italokat illetően. A bor, a kávé, és a koktél / rövidital választék is szélesebb.

A tervek szerint a táblás kínálat sűrűn változik majd az adott szezonnak megfelelően. Az ősz a tök, a kacsa és a szarvas jegyében telik majd. „A magyar alapanyagokból világszínvonalú ételeket lehet alkotni. Ebben mi biztosak vagyunk. Emellett azonban egy jó steaket sem vetünk meg.” – vetíti előre a kínálattal kapcsolatban Hamvas Zoltán, a Stand25 tulajdonosa elképzeléseiket.  A Stand25 klasszikus ételei elmondása szerint egy külön menüre kerülnek, ezek az „Új kedvencek” elnevezésű kínálattal egészülnek majd ki. Eddig nem volt mindig elérhető, most azonban már állandó szereplője lesz az étlapnak a halászlé, főételként pedig olyan gyerekkori ízeket idéz majd fel a Stand25, mint a beregi töltött csirke, amit természetesen almakompóttal és krumplipürével kóstolhatunk majd. Több lesz a könnyebb, akár salátaszerű étel, emellett Széll Tamás és csapata a tervek szerint azt is bebizonyítja majd, hogy a klasszikus palacsinta is lehet finom, saját főzésű sárgabarack lekvárral és mogyorókrémmel.

Hello Buda! A Stand25 megérkezett.