Mit?

Mit csinálunk? Merész lenne kölcsönvenni a rendőrség mottóját… Szóval a világért sem mondanánk azt, hogy szolgálunk és védünk. Nem!!! Ez még viccnek is rossz lenne!

Pedig… Ez nagyjából ma már igaz a kommunikációs tevékenységre. A mi szolgáltatásunk igazából egy szolgálat.

Mi hiszünk abban, amit csinálunk.

Anélkül, hogy hitelesnek és őszintének éreznénk az üzeneteket, amelyeket eljuttatunk a célközönségnek, nekünk nem megy. És hogy mit védünk? Az ügyfeleink érdekeit. Ezt mindig és minden esetben igyekszünk szem előtt tartani. Segítünk más szemmel látni, átgondolni, átértékelni. Ha úgy tetszik, fejlődni.

Mi magunk is folyamatosan fejlődünk. Nemcsak a projektek által gyarapítjuk a tudásunkat, hanem keressük a személyes fejlődésünk, továbbképzésünk lehetőségeit is. És szerencsére, nem csupán keressük, hanem meg is találjuk. Megtaláltuk.

Szeretünk kerek egészben gondolkodni. Számunkra az igazi feladat az, ha együtt gondolkodhatunk alkotótársakkal a kreatív folyamaton, és ki-ki hozzáteszi, amihez a legjobban ért. A csapatmunkában hiszünk, de feladattól függ, hogy a team kikből áll. Néha elég az egyikünk is. Néha kellünk mindhárman. Néha meg ott van mellettünk tucatnyi egyéb szakember. Folyamatos inspiráció.

Régebben gyakran mondták nekünk, ugyan már, a ti munkátok semmiség, hiszen egész nap csak telefonálgattok, meg e-mailezgettek.

No, igen. Végül is Bridget Jones is csak elmacázgatott a sajtóanyagokkal, nem igaz?

Nem is lenne rossz… A valóság ezzel szemben egy kicsit más. Kreatív koncepciókat írunk. Stratégiát állítunk össze. Eseményt szervezünk. Lebonyolítjuk. Médiapartnerségeket kötünk. Projekteket menedzselünk. Grafikai tervezést irányítunk. Kampányfilmet forgatunk. Honlapot tervezünk és készítünk. Szöveget írunk. Web 2-es kommunikációs csatornákat hozunk létre és gondozunk. Szeretjük a közösségi médiát jól és a helyén kezelni. Hirdetünk, promótálunk. Sajtóközleményt írunk. Kiküldjük, megjelenik. Lekövetjük. Sajtófigyelünk, értékelünk. Kapcsolatot tartunk és teremtünk. Szolgálunk és védünk. Vagy ezt már írtuk?

Hiszünk abban, amit csinálunk, és tudjuk jól csinálni. Értünk hozzá. Mert megtanultuk. És örülünk, ha ezt elismerik az ügyfeleink! Szerencsére mindig megtalálnak bennünket, akiknek ránk van szükségük, és együtt dolgozunk, ameddig kölcsönösen jó nekünk!

Állunk az újabb kihívások elébe is!