Vissza a természethez! Egy igazi immuntestőr egészségünk szolgálatára



Dátum: 2021. 02. 22.

Életmódunk többnyire kapkodós, sietős, bár az elmúlt egy évben a kényszerű körülmények hatására azért sokaknak sikerült ezen kicsit javítani. Mégis legtöbben maximum annyit hajlandóak megtenni egészségükért, hogy reggel gondolkodás nélkül bekapnak 1-2 szem vitamint, és úgy érzik, ezzel már eleget tettek magukért. Tény, hogy őseinknek még erre sem volt szüksége, hiszen a korábbi, szennyezettségtől mentes világban maga a termőtalaj annyi ásványi anyagot adott a benne növekvő terményeknek, hogy nem volt nagy kunszt egészségesen élni és étkezni. Jelenkorunkra a talajokat kizsigereltük, az intenzív mezőgazdaság és a műtrágyázás nem biztosít lehetőséget a talaj megújulására. Ma, a feldolgozott élelmiszerek, tartósítószerek, adalékanyagok, színezékek világában, ahol a levegő telítve van a közlekedés és az ipar egészségkárosító gázaival, körülvesz minket az elektroszmog és az ionizáló sugárzás, ezért egészségesen élni lényegesen nehezebb. Eleve nagyobb terhelést kap a szervezetünk, de maguk, a földből érkező zöldségek sem olyanok már, mint voltak korábban. Pedig a talajnak igazán nagy éltető ereje van, például van két olyan szerves anyag, a huminsav és a fulvosav, amelyek a gyógynövények évezredes bomlása során keletkeznek, és amelyek ezekből nagyon sok hasznos vegyületet, flavonoidot tartalmaznak. Képesek különleges kelátok képzésére, amelyek a szervetlen, hasznosíthatatlan, élettelen anyagokat is élővé alakítják.

Ez a Humin-Fulvo kelát-komplex lett az alapja annak a különleges étrendkiegészítőnek is, amelyet a Toman Lifestyle vállalat jegyez. Tomán Szabinának és szakértői csapatának olyan terméket sikerült megalkotnia, amely úgy igazodik a szervezethez, hogy a már említett kelát-komplex segítségével a káros anyagokat elvonja, megköti, segít kiüríteni a szervezetből, miközben feltölti azzal, amelyre éppen szüksége van.

„A kiegyensúlyozott, zöldségekben, rostokban gazdag fehérjedús étrend sem mindig elég” – mondja Tomán Szabina. -„Mivel a civilizáció ártalmai miatt sokkal kiszolgáltatottabbak vagyunk, mint voltunk valaha, szüksége van a szervezetünknek egy láthatatlan testőrre. Azt hiszem, nekünk most sikerült megtalálnunk, hiszen egy olyan étrendkiegészítőt alkottunk meg, amely mindenkihez egyedileg fog alkalmazkodni, kinél-kinél ott pótol majd valamilyen fontos mikro- vagy makroelemet, ásványi anyagot, vitamint ahol szükség lesz rá.  Bízom benne, hogy nagyon sokaknak fogunk tudni vele segíteni a napi egészségrutinjukban.”

A reggeli vitaminszedés ugyanis egyáltalán nem old meg mindent. A vitaminok, a szervezetben lévő ásványi anyagok esetleges hiánya miatt nem okvetlenül épülnek be, sőt néha kifejezetten terhelést is jelenthetnek. A Toman Immun Guard kapszula, mely növényi cellulóz alapú, bejuttat minden olyan esszenciális elemet, amelyre a szervezetnek szüksége van az egészség helyreállításához, fenntartásához, megőrzéséhez. Megtalálható benne vas, réz, cink, kálcium, kálium, magnézium, C-vitamin, B-vitaminok, zsíroldható vitaminok, és még számos egészséget szolgáló elem. A humin- és fulvosavaknak köszönhetően a termék egyensúlyoz is, úgyhogy ha valamilyen anyagból terhelést jelentő többlet lenne, azt elvonja a szervezetből, ami pedig hiányt szenved, annak pótlását segíti. Ily módon áll az immunrendszer egyensúlyának szolgálatában, ami napjainkban fontosabb kulcsszó a járvány elleni védekezésben, mint valaha.

Az Immun Guard étrendkiegészítő a természet egy különleges szeletkéjén alapszik. Ahogy a termőtalajban az életet fenntartó elektronegativitás, azaz kémiai vonzás alapján létrejönnek a létfenntartó folyamatok, reakciók, kialakulnak kémiai kötések, molekulák, vegyületek, úgy segíti szervezetünket is ez a kémiai folyamat egy kapszulába zárva.  A huminsav segítségével szervezetünkbe kerülő nagy mennyiségű elektron rengeteg kötést képes kialakítani, s így a felszívódás, kiválasztás, méregtelenítés, antioxidáns és energiatermelő folyamatok sokkal könnyebben lejátszódhatnak. Mintha pozitív és negatív elemek sokasága akarna a szervezetünkön belül segítségünkre kelni, ráadásul szinte azonnal és maximálisan egészségünk szolgálatába állva.

Bővebb info: www.tomandiet.com