Türelem



Dátum: 2013. 12. 29.

Ez a szó majdnem kimaradt… Pedig tényleg fontos erény és azt, amit csinálunk, türelem nélkül nem is lehetne.

A mondás, mely szerint a türelem rózsát terem, bosszantó… És mi, amikor kiemeljük a türelem fontosságát, nem is azért tesszük ezt, mert olyan nagyon hiszünk ennek a bölcsességnek az igazában. Egyszerűen csak arra jöttünk rá az évek során, hogy nekünk könnyebb, ha hagyjuk, hogy a dolgok úgy alakuljanak, ahogy alakulniuk kell. Alakítjuk őket mi is, de türelemmel várjuk, hogy néha maguktól megoldódjanak, hogy egyszer csak összeálljanak, mint egy mozaik. Türelmesek vagyunk, amikor valami utolsó-utolsó engedélyre várunk, hogy elinduljon végre az a várva várt kampány, türelmesek vagyunk, amikor egy hároméves stratégia alapján dolgozunk és még csak félév telt el, türelmesek vagyunk, amikor az ügyfél mindenképpen ragaszkodik a máshoz, amivel esetleg mi nem értünk egyet, és türelmesek vagyunk akkor is, amikor alig várjuk, hogy megjelenjen egy általunk generált megjelenés valamelyik sajtóorgánumban.

A türelem ma már nekünk nem arról szól, hogy tudjuk, idővel elnyerünk általa valamit. A türelem ahhoz kell, hogy elfogadjuk magunkat, egymást, másokat, helyzeteket. Végül is, nyerünk általa valamit. Belső békét.

Van egy dolog azért egyébként, amit minden évben türelmetlenül várunk. Ez a Karácsony.