Félmilliárdos befektetést kap az építőipar digitalizációját segítő hazai mobilalkalmazás, a BauApp



Dátum: 2019. 10. 29.

Az építkezéseken használatos, minőségellenőrzést és tervrajz-kezelést segítő magyar mobilapplikáció, a BauApp fejlesztője félmilliárd forintos kockázat tőkebefektetést kapott az MKB Pénzügyi Csoport tagjától, a Solus Capitaltól. A befektetést termékfejlesztésre fordítják, így a piacon elérhető legversenyképesebb, az építőipar digitalizációját célzó terméket tudják ebből az összegből megvalósítani. A BauApp V5 verzióját ősszel mutatják be, melyben a generálkivitelezők mellett azok alvállalkozóit is bevonják az ellenőrzésbe.

Az ügyfelek visszajelzése alapján folyamatosan fejlődik a szoftver

„Tanulmányok sora szól arról, hogy azok az építőipari vállalatok, akik az elkövetkezendő 5 évben nem digitalizálják folyamataikat, csődbe mennek.” – magyarázza Dálnoki Ádám a BauApp alapítója. „Erre a kihívásra szállít a BauApp megoldást, és az elmúlt egy évben elértük, hogy a hazai magasépítő cégek jelentős részét, mint amilyen a Futureal-csoport, a DVM Group, Metrodom, WHB, Magyar Építő, KÉSZ Holding, Fejér-B.Á.L. vagy az Indotek csoport, ügyfeleink között tudjuk. Ezzel a BauApp lett a legnépszerűbb hazai építőipari alkalmazás. VIP ügyfeleinket a tervezés folyamatába is bevonjuk, velük együtt határozzuk meg, milyen funkciókat kell az új verziókba fejlesztenünk ahhoz, hogy még inkább segíteni tudjuk őket.

Költséghatékonyabban és gyorsabban építkezni

A Solus Capital elvárása, hogy ebben a piaci szegmensben a BauApp legyen a piacon a legelterjedtebb szoftver

A BauApp gyors fejlődése az időközben már nyolcadik befektetésénél tartó Solus Capital érdeklődését is felkeltette, de ebben az IT szegmensben a kockázati tőkealap-kezelő korábban még nem fektetett be. Vadász Gábor, a Solus Capital Zrt. befektetési igazgatója szerint a BauApp termékei komoly hatást gyakorolnak majd a hazai építőipar hatékonyságára, és megoldást nyújtanak az építőipari szektor munkaerőhiányának enyhítésére is: „A Solus I. és II. Kockázati Tőkealapokat – amelyek összesen közel 22 milliárd Ft-os nagyságúak – egy tapasztalt csapat kezeli az MKB Bank és stratégiai partnerei szakmai támogatása mellett. Az MKB Pénzügyi Csoport a nagyvállalati piacon hagyományosan erős pozíciókkal rendelkezik, és ez akár üzleti lehetőségeket nyithat a portfóliónkban található cégek számára is.”

Kezdetét veszi a BauApp életének ökoszisztéma szoftver időszaka

„A Solus Capital befektetés képes felgyorsítani a BauApp fejlesztéseket és ambíciókat, így most arról kellett döntenem, hogy hazaköltözöm-e családommal. Emellett tettem le a voksom.” – meséli Dálnoki Ádám, a BauApp alapítója. „A Solus Capital befektetésével a BauApp életében új fejezet kezdődhet. Az egész építőipari ökoszisztémánál bevezetjük az alkalmazást, mind a tervezőknél, mind a generálkivitelezőnél, mind az alvállalkozóknál, mind a műszaki ellenőröknél. A BauApp V5 verzió által a generálkivitelezők minden alvállalkozójának nőni fog munkaerőhatékonysága. Maguktól ezt nem tudnák meglepni, csak a generálkivitelezőjük vezényletével.”

A BauApp alapítója, Dálnoki Ádám elmondása szerint a Solus Capital befektetése képes felgyorsítani a BauApp fejlesztéseket és támogatni a növekedési ambíciókat többek között az MKB Csoport stratégiai partnereinél is. A Fejér-B.Á.L. már ügyfél, a ZÁÉV a következő célpont ezen cégek körében. „Ez a lehetőség most teljes személyes jelenlétet is kíván, így arról is döntenem kellett, hogy hazaköltözöm az USA-ból a családommal. A Solus Capital befektetésével a BauApp életében új fejezet kezdődhet. A teljes építőipari ökoszisztémában bevezetjük az alkalmazást: a generálkivitelezőket követően most már azok alvállalkozóinál, a tervezőirodákban, valamint a műszaki ellenőröknél is. A BauApp V5 verzió révén a generálkivitelezőknél elkezdett hatékonyságnövekedés az egész szektor jellemzője lehet. Maguktól ezt ezek a kisebb cégek nem tudnák meglépni” – meséli Dálnoki Ádám.

BauApp Kisokos

  • Az építkezésen dolgozók munkaidejük 30 százalékát nem töltik el hatékonyan. A Construction Industry Institute szerint minden kivitelezés munkadíjának 25%-a a helyszínen megtakarítható lenne.
  • Nyugat-Európában és az USA-ban kisebb létszámmal képesek kivitelezni az építkezési beruházásokat, mint hazánkban. Ugyanakkor az ott alkalmazott szoftvermegoldások és folyamatok nem alkalmazhatóak egy az egyben a magyar építőiparban. Ezt ismerte fel a BauApp, mely a pénz- és időgyilkos folyamatok kezelésére ad az építőiparban választ. Termékei a Mobilengine mobilfejlesztői platformjára épülnek. A Miskolcról indult Mobilengine 4 éve kapott 740 millió forintos tőkebefektetést, azóta Bostonban és Londonban is működik képviseletük. Nemzetközi építőipari referenciájuk hamarabb lett, erre alapozva alkották meg a BauApp dobozos termékeit. A Mobilengine amerikai és angol építőipari referenciái között megtalálható a McGEE és a Suffolk Construction építőipari nagyvállalat, utóbbi az USA 20 legnagyobb építőipari vállalata között található. A fejlesztő termékeit több iparági díjjal is jutalmazták, köztük Angliában elnyerte a Construction Computing Award díját.
  • A BauAppet előfizetéses rendszerben értékesítik. Számítások szerint az egyes termékek 2-3 hónap alatt megtérülnek a felhasználók számára. Az alkalmazások árazása nem felhasználó, hanem építkezési projekt alapú.
  • A BauApp egyik legfőbb technológiai előnye, hogy maga az alkalmazás offline is képes működni a mobiltelefonokon, tableteken, a rendszer a szinkronizálást automatikusan elvégzi, amikor az eszköz újra rendelkezik internet hozzáféréssel. Így például sok száz nagy tervrajz is lehet egy felhasználó mobiltelefonján akár offline is elérhető. Ennek köszönhetően az alkalmazás működése nagyon gyors.
  • Minden ország építőiparában más és más kihívásokkal kell szembesülni. A BauApp termékeket kimondottan a magyar és közép-európai igényekre fejlesztik, és a továbbfejlesztésben is elsősorban a helyi építőipari cégek visszajelzéseit követik. Ezáltal ezeken a piacokon egyedülálló megoldásokat tudnak kínálni.

Bővebb információ: www.bauapp.com